RSS

Családos Krisna hívők a lépni kell zarándoklaton
2006. augusztus 09.


Egy egri Krisna hívő család  - Berci, Emese és Udhava - mesélt a páda-yátrához fűződő élményeiről:

Kérdés: -Ez már nem az első zarándoklatotok.

Berci: -Igen. Ez már az ötödik páda-yátra, amin részt veszünk. 2002-ben voltunk először. Udhava 2,5 éves volt, még pelenkában állt a fényképezőgép elé.

K: -Mi az az ösztönző erő, ami évről évre elhoz benneteket?

B: -Az ösztönöz minket, hogy hét közben dolgozunk, és ilyenkor lelkesedést és erőt gyűjtünk. Ha csak dolgozunk, akkor csak fenntartottuk magunkat, de nem sokat tettünk Krisnáért. De így -4 nap munka, 3 nap zarándoklat- egyensúlyba kerülnek a dolgok. Úgy érzem, hogy valamivel én is hozzájárultam a misszióhoz.

Emese: -Amikor az első pada-yatra volt, akkor én még nem dolgoztam, otthon voltam Udival, és a délelőttjeinket a templomban töltöttük. De amikor kezdődött a zarándoklat, kiürült a templom, a bhakták nagy része elment vándorolni, kicsit üresnek éreztem itthon az életet. Amúgy is közösségi ember vagyok, és akkor nagy vágyat éreztem, hogy mi is menjünk a csapat után.

Ez volt az első motiváció. Aztán persze megszerettem az egészet.

B: -Az is közre játszik, hogy -bár túlságosan nem tudok- de nagyon szeretek zenélni, és a hétvégeken lehetőséget kapok, hogy fölváltsam azokat, akik egész héten vezetik a harinámot. Ilyenkor három napig húzhatom a harmonikát és énekelhetek.

K: -Hétfőn nem vagytok kikészülve, mikor egy egész hétvégés igénybevétel után munkába mentek?

B: -Akkor is kivagyunk, mikor otthon vagyunk. Év közben is érzem magam olyan fáradtnak, pedig nincs páda-yátra. Ezek a hétvégék viszont feltöltenek.

E: -Amikor vasárnap este visszaérkezünk Egerbe, akkor egy kicsit olyan fura minden. Olyan mintha ott laknánk, és most érkeznénk valahova máshova. Kicsit kettős élet. De nagyon gyorsan lepörögnek a hétköznapok.

B: -Emese már hétfőn elkezdi szépen lassan összerakni, amivel pénteken nekiindulunk.

K: -Hogy bírja Udhava az utazgatást, és hogy bírjátok ti egy ilyen kis gyerekkel?

B: -Nem mondom, hogy nem küzdelmes, de hát bárhova mennénk, küzdelmes lenne. És az a jó, hogy ő is nagyon szereti.

E: -Már márciusban írt egy levelet Sríla Sívarama Maharajanak -lelki tanítómesterünknek - persze csak így kibetűzve, ahogy ő össze tudta rakni: MÁR NAGYON VÁROM A PADA-YATRAT!

B: -Biztos benne van, hogy mindig is jött velünk, 2 éves korától zarándok. Bár hallottuk másoktól, hogy - ha nekem lenne gyerekem, én biztos nem csinálnám! - nekünk soha nem merült föl, hogy másokra bízzuk, és nélküle menjünk bárhová is.

Persze mindenképpen plusz felelősség. Bár mindig vigyáz rá valamelyik bhakta, de amikor éneklek, akkor is fél szemem rajta, Emese könyvet oszt, szalad az emberekhez, de mindig odaszalad Udhavához is, hogy éhes-e, szomjas-e, rendben van-e minden?

E: -Nekem ez a reggeli misszióm, hogy ki fog Udira felügyelni aznap a menetben? Mindenki szereti, de nincs mindenkinek egyformán jó érzéke vagy hangulata a gyerekhez.

B: -De ez a kulcsa az egésznek, hogy a gyerek bírja. Ha a gyerek nem bírja, akkor mi sem tudunk részt venni ebben a misszióban. De most már könnyebb, mert nagyobb, könnyebben viszonyul a felnőttekhez is.

K: -A másik megpróbáltatás a hétköznapi ember számára az, hogy minden este máshol alszunk, tornatermek, művházak, kempingek; és a szállások színvonala is elég ingadozó. Ti hogy birkóztok meg ezzel a szépen berendezkedett egri hétköznapjaitok után?

B: -Számomra ez soha nem okozott gondot, nem tűnt fel.

E: -Én csodálkozok magamon, mert egy kicsit kényes lány voltam, és nem tudtam elképzelni, hogyan lehet élni ilyen bizonytalan körülmények között. De az segített át, hogy nagyon jó baráti kapcsolataim vannak a matajik között, és arra gondoltam, hogy ha ők zokszó nélkül elfogadják, akkor ez biztos jó, én sem panaszkodom.

A mostani állapotok meg kifejezetten jók, mert 2002-ben focipályán sátoroztunk, csapról fürödtünk, mondjuk egy tornaterem igazi hotel azokhoz az időkhöz képest.

B: -Este meg az ember már olyan fáradt, hogy egy forró zuhany és egy nagyon finom vacsora kielégíti az összes kényelemre vonatkozó igényét. Legyen egy kis hely, ahol ledőlünk, az elég.

E: -Még izgalmas is. Napközben gyakran találgatjuk, hogy na, vajon milyen lesz a ma esti szállás?

B: -Gyakran olvasunk a szentírásokban a magasabb rendű ízről, a lelki boldogságról, de ez olyan misztikusnak tűnik. Mit érzek, ha lelki boldogságot érzek?

De ez a lelki íz: olyan jól érzed magad Krisna szolgálatában, hogy nem veszed észre az anyagi körülményeket. Semmilyen kényelmetlenség nem tudja kedvedet szegni. Eszembe sem jut, hogy ez esetleg nehézség kéne, hogy legyen.

E: -És az a jó érzés este, hogy ma is csináltam valami fontosat.

B: -Innen visszamenni dolgozni az olyan rossz érzés. Nem a munka rossz, hanem az, hogy itt kell hagyni ezt a jót. Úgy beszélünk a zarándoklatról, hogy milyen nehéz, milyen fáradságos, és mégsem akarod semmi mással felcserélni.

K: -Akkor ti itt vagytok otthon, vagy Egerben vagytok otthon?

B: -A bhakták között úgy érzem, hogy itt vagyok otthon.

E: -Sokszor elérzékenyülök - ilyen típus vagyok - mert amikor megérkezünk, akkor mindig olyan lelkesen fogadnak a többiek. Médya mondta, hogy már kedden azt számolgatta, hogy mikor lesz már péntek? Amikor indulunk Egerbe, akkor kikísérnek, és integetnek, de ez nem ilyen udvariassági búcsúzkodás. Szóval annak ellenére, hogy csak heti három napot vagyunk itt, olyan az érzés, mintha teljes időben itt lennénk.

K: -Mi az a hangulat, amit a legjobban szerettek a páda-yátrán?

E: -Nagyon érdekes, hogy otthon nem tudok könyvet osztani. Karácsony előtt 1-2 napot én is részt veszek a könyvosztásban, de hogy ezt folyamatosan csináljam, az nem megy. De itt a pada-yátrán nem tudom abbahagyni. Hévízen a harinámba voltam beosztva, de nem tudtam az éneklésre figyelni, végig úgy néztem az embereket, mint egy könyvosztó. Ott van egy néni az ablakban, oda kéne menni hozzá, - azok ott olyan lelkesen integetnek, biztos vennének könyvet, - a buszsofőr a piros lámpánál biztos elfogadna egy szórólapot. A végére teljesen kikészültem, hogy nem tudok közvetlenül prédikálni az embereknek.

Ez tetszik, hogy olyan boldog vagyok amikor közvetlenül beszélhetek az embereknek.

B: -Nekem a harinám. Emese nem hiszi el, hogy amikor megyünk autóval az országban különböző helyeken, és mondja, hogy emlékszel amikor itt voltunk, és ezen az utcán jöttünk, és így és így - és nem emlékszem semmire. Nem tudom, hogy hol járunk, mert amikor ott vagyunk a harinámban, és éneklek, nézem, hogy ki énekel vissza, és akkor gyorsítunk, és duplázunk, és most üt be a dobos, - és fogalmam sincs milyen falu milyen város, nem ám, hogy milyen utca, meg hogy hol tartottunk pihenőt. Elég, hogyha azt látom, hogy ne essek orra, és a harinám legyen extatikus.

Nagyon szerencsésnek érezzük magunkat, hogy ebben így részt tudunk venni.





 
 
 
 
 
  © Magyarorszagi Krisna-tudatu Hivok Kozossege
Web design by Web4Future