RSS

Sikersztori - Fogyókúrám csodálatos története
2006. augusztus 09.


Sok éve vegetáriánus vagyok, ezért meglepett, hogy az elmúlt hónapokban többen úgynevezett "szellemes megjegyzéseket" tettek a testsúlyomra: "úszógumim nőtt", "jól tartalékolom az energiáimat", és így tovább. A szüleim ugyan azt mondták a legutóbbi találkozáskor, hogy "de jól nézek ki", de ilyen tényszerű látásmódot hiába várunk a csípős nyelvű ismerősöktől. Az ember persze ne foglalkozzon a szóbeszéddel, azonban amikor már túl sokan élcelődnek rajtad, akkor muszáj lépni valamit.

Az alapvető gond az, hogy a Krisna-hívők szerzetesi öltözékén nincs nadrágszíj. Ugyanis az övön a használat következtében jól látszik, hogy az ember hol szokta bekapcsolni, és azonnal feltűnik, ha a következő lyukra kell ugrani, így az ember észbe kaphat. Ellenben a férfiak védikus viselete, a dhoti egy három és fél méter hosszú, egyhúsz széles vászonanyag, amit a derekunk köré kötünk, majd az anyag két végét elől és hátul összehajtogatjuk. Itt nincs övszerű mérőeszköz, így az ember sokáig nem veszi észre, ha terebélyesedik (hacsak nem közelíti meg a háromméteres derékbőséget).

Láttam magam egy videófelvételen, és a képernyőn kicsit tényleg úgy tűnt, mintha lufifejem lenne. Azonban aki egy kicsit is ért a filmezéshez, az tudja, hogy ennek a legfőbb oka az, hogy közeli felvételeknél az objektív jelentősen torzít. Szóval, ha akartam volna, meg is sértődhettem volna a szurkálódásokon, de gondoltam, hogy inkább nemes bosszút állok, és úgy lefogyok, hogy rám se ismernek.

Utánairodalmaztam, és azt olvastam, hogy túl hirtelen nem jó sok kilót leadni, mert azt utána könnyen visszaszedi az ember. Mindig is jobban tetszett a "lassan járj tovább érsz" életstratégia, így hosszú távú tervet készítettem, és elhatároztam, hogy nem kürtölöm világgá a fogyókúrámat - majd az eredmények magukért beszélnek.

Kétféle lehetséges koncepció bontakozott ki előttem: (1) a minőségi vagy (2) a mennyiségi fogyókúra. A minőségi esetén az ember nagyon keveset eszik (vagy egyáltalán nem eszik) azokból a dolgokból, amik leginkább hizlalnak. Például gabonafélékből és édességből. Krisna azonban azt mondja a Bhagavad-gítában, hogy "mindenki teste gabonaféléken él" (3. fejezet 14. vers), és nem akartam démonikusan szembeszegülni a világ egyik legszentebb könyvének javaslatával. Az édességről való teljes lemondást pedig túl fanatikus lépésnek találtam volna, ahol az elvonási tünetek súlyosabbak lehetnek, mint az eredeti probléma. Azt is beláttam, hogy nem tudom, és nem is akarom radikálisan csökkenteni az általam megevett ételek mennyiségét.

Így aztán az "enyhe, kombinált" módszer mellett döntöttem, amely azon az alapelven nyugszik, hogy egy kicsit kevesebbet eszem, és főként a gabonafélék és túl nagy cukortartalmú ételek bevitelét próbálom csökkenteni. Már a puszta elhatározástól is nagy tisztelet ébredt bennem magam iránt, hogy az érzékek fegyelmezettségét követelő szerzetesi életmód mellett ilyen plusz önsanyargatást vállalok be.

Korábban naponta háromszor étkeztem, ám az események hatására úgy döntöttem, hogy egy ideig kihagyom a reggelit. Az első nap sikerült is csak kétszer ennem. Másnap viszont már annyira sajnáltam magam, hogy - bár nem reggeliztem! - a nap folyamán később ettem háromszor. Nem tudom, hogy azóta valójában kevesebbet eszek-e egy-egy alkalommal, de az biztos, hogy mindig úgy érzem, hogy még tudnék enni. Szóval azért működik a nyelvkontroll. (Ez olyasmi, mint a testkontroll, csak ősibb.)

Kitaláltam, hogy mozgással is összekapcsolom a kúrát, és három napon keresztül rendszeresen csináltam húsz felülést+húsz lebegőülést. Az alapötlet az volt, hogy a hasi párnázatot átalakítom lapos, redőzött izomzattá. Aztán elővettem az eszem, és rájöttem, hogy az izom súlyosabb, mint a zsír, így a torna hatására még nehezebb is lehetek! Nem is beszélve arról, hogy mi történik akkor, ha a mélyebb rétegekben vastag, hurkás hasizmaim alakulnak ki - a hájréteg viszont megmarad fölötte - Még teltebb leszek! Na nem, ilyet nem játszunk. Így három nap után abbahagytam a kockázatos, ugyanakkor fárasztó és időigényes testgyakorlatokat.

A "lassú víz partot mos" technikámmal másfél hónap alatt egy kilót sikerült leadnom. (Az elektronikus mérleg szerint csak 85 dekát, de a magam részéről jobban bízok a hagyományos mechanikában, mint ezekben a kütyükben.) Ez nem hangzik túl soknak, de másfél hónap alatt még a 85 deka se rossz eredmény! Sőt, kiszámoltam, hogy ha ebben a tempóban haladok, akkor bő 11 év alatt teljesen elfogyok. Ezzel ugyan a hamvasztási költségeket meg lehetne spórolni, de azért ennél valamivel tovább szeretnék élni (ha szabad válogatni).

Egyetlen problémám van, amit ma fedezem fel a fürdőszobában. Minden jel szerint vállból fogytam... A hasam dettó ugyanakkora, a karjaim és a lábaim viszont mintha cingárabbak lennének, a vállam meg keskenyebb, pedig egyébként se vagyok egy vállfa-alkat. Ha ez így folytatódik, akkor a növekvő kontraszt miatt egyre hordószerűbbé válok, az úszógumi pedig egyre feltűnőbb lesz. Szóval egy újabb dühítő igazságtalanságot fedeztem fel a világban. Az ember az arcára és a derekára hízik, fogyni viszont mindenhonnan máshonnan fogy. És még fellebbezni se tudok hova.

Annak azért örülök, hogy egy Krisna-hívőt, mint szellemi embert - különösen egy szerzetest - nem keríthet hatalmába a férfiúi hiúság. Az is jó, hogy a világ legősibb isteni bölcsessége, a védikus irodalom minden élethelyzetben képes vigaszt nyújtani a szenvedő léleknek. Mikor odaállok a tükör elé, elég, ha csak határozottan a saját szemembe nézek, és öntudatosan odaszólok annak az alaknak:

- Minek ez a nagy felhajtás? Nem ez a test vagy, hanem egy örök lélek...

Írta: egy örök lélek...





 
 
 
 
 
  © Magyarorszagi Krisna-tudatu Hivok Kozossege
Web design by Web4Future