RSS

Sri Lanka-i beszámoló 4, 2004. január 18.
2007. február 02.



(A katasztrófa helyszínéről érkező, frissen közzétett beszámolók angol billentyűzeten íródtak, ezért nem tartalmaznak ékezeteket.
Köszönjük megértésüket.)


Kannan a foszakacs, es az osztasban is reszt vesz. O a "fonok". Persze velem szemben vegtelen szolgalatkesz. O "civil" hivo, nem lakik a templomban. 37 eves, es Jefnabol jott most ide fozni. Most mar eleg kimerult. Bar delutanonkent o is alszik, de az "ejjel fozes, delelott osztas" szisztema megviselte egy kicsit.

 


Reggel 6-kor itt meg sotet van. (Mondjuk most otthon is.) Sotetben pakolunk es sotetben indulunk, es szurkuletben erjuk el az elso Trincomalee kornyeki tabort. Aztan itt mar "rank nappalodik". A kocsi kore gyulnek es varjak a sorukat. Nincs latvanyos halalkodas. Elfogadjak a prasadamot, aztan sietnek a satrukba. Inkabb kicsit zarkozott visszafogottsag es gyakorlottsag jellemzi az egeszet. Osztok es raszorultak osszeszokott csapata.

Alapvetoen mosolygos, de szegyenlos emberek. Nem tudom, hogy a helyzetuk teszi-e azza oket, vagy a videkiek eleve ilyenek? A gyerekek is "felosek". Azert hamar kapcsolatot teremtek veluk. Legugolok, megcsipkedem oket, megpockolom a fuluket, es rajuk grimaszolok vagy nevetek. Elszaladnak, az anyjuk szoknyaja mogul kukucskalnak. Masodszor mar nevetnek, harmadszor-negyedszer mar ok jonnek, hogy folytassuk a jatekot.

 


A fenykepezo es a videokamera meg az igazi csucs latvanyossag. Arra mar a felnottek is odajonnek. De azt csak a vegen szoktam mutogatni, amikor mar amugy is baratok vagyunk. Nem akarom a kapcsolataimat az etelhez vagy a technikai csodakhoz kotni.

Trinkomali, 2004.01.18.


A taborokban az elet nagyon szereny.
De ez nem igaz.

 

A taborokban az elet nagyon nyomorusagos.

Velor falut elvitte a viz. A falusiak most zold vizhatlan satrakban laknak. (A kinai koztarsasag adomanya.) Van vagy 7 m2.

Aztan van olyan kozosseg amelyik, egy iskolaepuletbe lett beszallasolva. Legalabb esovedett. Bar itt nagyon jo az ido.
A "leglemondottabb" helyzetben azok vannak, akiknek se kinai sator, se iskola nem jutott. Ok egy UNHCR emblemas nagy feher ponyvat kaptak. (Lehet vagy 3x4 meteres) Ezt feszitik ki satorformara. Aztan elo- es hatfalat mar maguk eszkabalnak lepedobol, szaribol, badogbol, amibol tudnak.
Kapaval elegyengetik a talajt es ujjnyi vastagon beszorjak buzadara szeru puha tormelekkel, hogy legalabb a talpukat meg az oldalukat ne szurjak az eles kovek. Es kesz. Lehet bekoltozni.
Van meg egy-ket gyekeny a sarokban, nemi edeny, valami kis csecsebecse, es ennyi.

 

Hogyan fogjak innen ujrakezdeni? Mi a jovo?

Az emberek a kormany segitseget varjak. Biznak benne, hogy a hatalom nem hagyja oket sorsukra, es visszaadja nekik a hazukat, amit az ocean elvett.

A napi segitsegnek orulnek, de nem akarnak erre berendezkedni. Igy lehetetlen elni. (Bar palesztin menekulttaborokban mar felnott a masodik generacio is.)

Az emberek emberi eletet akarnak elni. Bar tudjak, hogy mindannyian a Legfelsobb Ur - higgyenek bar Krisnaban, Allahban vagy a Mennyei Atyaban - kezeben vannak, de azt is tudjak, hogy az embereknek vegeznie kell a dolgat.

Halaszokat lattam az obol partjan. Az osszekuszalodott halokat probaltak szetbontani. Menteni a menthetot. Egy oreg ult a betonparkanyon, es o is a halokkal bibelodott. Mutatta a torott csonakot, aztan legyintett. A katonak nevettek. Fiatalok, egeszsegesek, gondtalanok. Az oreg arra is legyintett. Visszault es tovabb bogozta a remenytelenul bogozhatatlant. Az osszekuszalodott eletet.


Trinkomali, 2004.01.18.





 
 
 
 
 
  © Magyarorszagi Krisna-tudatu Hivok Kozossege
Web design by Web4Future