RSS

Az ezüst kanál - H.H. Indradyumna Swami története III. rész
2009. január 03.


Végül leültünk és elfogyasztottuk a prasadamot. Csodálatos lakoma volt. Visnujana Swami szolgált fel a  fiatalabb "jogán". Én még el sem kezdtem, Brahmananda már végzett is az első adaggal. Négyszer vagy ötször kért, mire én az elsőt befejeztem. Emlékszem,  feltűnt, hogy akkoriban még mind nagyon soványak voltak.

 Miután végeztünk, Visnujana tovább prédikált. Azt gondoltam, hogy ez a szerzetes folyamatosan beszél. Ő volt a hangadó. Néha-néha Brahmananda vagy Gargamuni is közbeszólt. Subala szinte egy szót sem szólt. Rövid pihenő után a sannyasik kirtanozni akartak.  "Megint ezt fogjátok csinálni?  Ma már egyszer kirtanoztatok." Visnujana mosolygott, "Mi mindig éneklünk." Mindig szakított időt arra hogy elmagyarázza a dolgokat  - ráadásul nagyon vonzóan. 

Tehát még vagy egy fél órán át kirtanoznak. Ekkor már későre jár és a fiatal pár kezd elfáradni. "Oké, fiúk! Én és a feleségem korán kelünk. 6:30-kor ébredünk és utána meditálunk. Fölkeltelek benneteket és átjöhetnétek hozzánk meditálni." Visnujana Maharaja erre azt mondja, "Mi 2:30-kor kelünk." "2:30-kor keltek? Mit csináltok akkor?" "Imákat éneklünk Srila Prabhupadához. Mi fogunk benneteket fölkelteni.? Végül a sannyasik fölkelnek, zuhanyoznak és 3:30-kor kopogtatnak a pár ajtaján. Indradyumna meghallja a kopogtatást és ébredezni kezd. "Hé, mi történt?" "Ezek a szerzetesek," mondja Kripamayi félálomban. "Emlékszel" Be fognak jönni és közösen tartunk egy programot." "Ó igen. Meditáció. Meditálni fogunk."

Kipattannak az ágyból és gyorsan lezuhanyoznak. Aztán meggyújtanak egy gyertyát, amelynek a lángján meditálni szoktak. Hallván, hogy már felébredtek, Visnujana kopogtat és belép a szobába.  Először a dandáját (három ágú bot) a földhöz érinti. Fölkelti az érdeklődésüket a rituálé. "Mit csinálsz?" ?Sannyasi vagyok és ez egy tridanda. Srila Prabhupada, a lelki tanítómesterem adta ezt nekem. Ez a lemondott szerzetesek jelképe. A földhöz érintésével megszentelem azt, mivel a danda  az Úr Visnu inkarnációja." Indradyumnában ez mély nyomot hagy. "Olyan akarok lenni mint te!" Visnujana erre egyszerűen csak elmosolyodik.

Indradyumna Swami: Nagyon erősen azt éreztem, hogy olyan akarok lenni, mint Ő.  Akartam egy dandát, hogy utazhassak és megszentelhessem a földet, ahogyan Ő tette, és hogy a lelki tanítómesteremről és Krisnáról beszélhessek.  

Ekkor elkezdték a Guru-astakam imát. Nagyon édes hangulatban énekeltek.  Gyönyörű volt. Tartottak egy leckét, majd reggeliztünk. Azt mondtam, "Mit fogtok ma csinálni? Jöhetnétek velem a kertbe segíteni." "Nos, mi vissza fogunk menni az egyetemhez, hogy prédikáljunk." "Maradtok még egy éjszakára?" "Természetesen." Különleges kegyben volt részünk.  Minden nap mikor visszatértek, tartottunk egy esti programot. Próbáltam a barátaimat is meghívni, de senki nem mutatott érdeklődést. Egyik napon végül eljött néhány ember.  Egy kisebb filozófiai vita alakult ki aznap.  Mindenben teljesen a sannyasiknak adtam igazat. Visnujana Maharaja olyan szakértő módon oszlatta szét a kételyeket, hogy az egész várost el akartam hívni hogy hallhassák.

A harmadik éjszaka azt mondtam Maharajnak, "Te egy lemondott szerzetes vagy, mégis van egy ezüst kanalad.? Láttam hogy nagyon ragaszkodott az ezüst kanalához. "Nem kellene ragaszkodnod, mivel szerzetes vagy." Kezdtem megérteni a filozófiát. Azt mondta, "Nem. Ezt Prabhupada adta nekem. E kanál Kartama-sayi-é (Krisna egyik formája) volt,  és Srila Prabhupada adta nekem. Így én ragaszkodom hozzá, de Krisna is. Néha adja néha elveszi a ragaszkodásainkat. Néha ad valamit, ami segíti a Krisnához fűződő ragaszkodásunkat. Néha pedig elvesz valamit, hogy lemondásra tanítson." Nem értettem, miről beszél., de már későre járt. Arra gondoltam, hogy talán adni fog valamit, hogy növelje a ragaszkodásunkat? A lemondást kellene növelnünk. Miért ad Isten valamit, ami növeli a ragaszkodásunkat?  Ezekkel a gondolatokkal feküdtem le.

A következő nap kora reggelén már nem kopogtat senki. Indradyumna hirtelen fölébred. Az órára néz, mely már 5 órát mutat. Megkedvelte a reggeli programot, és észrevette, hogy az idő eltelt.  "Mi történt?" kérdezi Kripamayi. "Nem jönnek ma reggel?" "Talán fáradtak." válaszolta. "Hadd aludjanak." Indradyumna nyugtalan. "Valami itt nem stimmel. Nem jöttek." Fölkel és a nappaliba sétál. Egy gyertya ég a nappaliban, mellette pedig Krsina és Prabhupada képe, és az ezüst kanál. Mellettük egy cetli.

Indradyumna Swami: Hirtelen megértettem, mi történt.  Átrohantam a szomszédba, kinyitottam az ajtójukat és beléptem a szobába. Már elmentek. Az egész szoba üres, de teljesen tiszta volt. A tenisz cipők nem voltak sehol. Korábban mindig az ajtó előtt hagyták. Rádöbbentem, hogy elmentek, így csak leroskadtam és sírni kezdtem. A lakás közepén ültem és csak sírtam. A feleségem meghallotta és  átkiáltott "Brian! Mi a baj? Miért sírsz?" "Elmentek." "Micsoda?" "Elmentek." Mondta, "Neeeem," és ő is sírni kezdett. Mindketten sírtunk. Visszamentünk a nappaliba. Ott volt a kép Prabhupádról, Krisnáról, az ezüst kanál és a kis cetli, amin ez állt: "A folyó hullámainak ereje a számtalan deszkát és botot, melyek képtelenek együtt maradni, mind elsodorja. Éppen így különböző múltbeli tetteink és az idő hullámai miatt mi sem tudunk együtt maradni barátainkkal és rokonainkkal, noha bensőséges kapcsolatban állunk velünk." ( Srimad-Bhagavatam 10.5.25) "Itt hagyom nektek ezeket a képeket Krisnáról és Prabhupádról. Nektek adom az ezüst kanalat is, így az odaadásotokat növelni tudjátok Kartama-sayi felé." Eszembe jutott, mire gondoltam előző nap lefekvés előtt:  Miért ad Krisna valamit, ami növeli a ragaszkodásunkat, ha közben a lemondást kellene növelnünk. Akkor hirtelen megértettem. Mély ragaszkodásom volt a sannyasikhoz, és ők itt hagyták nekünk ezt az ezüst kanalat, ami hozzájárult ahhoz hogy a Krisna-tudat útjára lépjek. Egyre mélyebben ragaszkodtam az ezüst kanálhoz.  Nem tudtuk hogy oltárt kell állítanunk, de lett egy szent helyünk, amit virágokkal díszítettünk. Nem tudtam merre mentek. Nem beszéltek arról, hogy van egy templomuk a közeli Detroitban. Egy szót sem szóltak a világméretű mozgalmukról.

Kripamayi devi dasi: Olyan volt mintha mindig is ott lettek volna velünk, bár az egész csak három nap volt. Jó volt hazajőve látni a fehér tenisz cipőjüket a lakás előtt - tudva, hogy  ott vannak és nemsokára prasadamot főzünk, felajánljuk, majd tartanak egy kis leckét is. Csodálatos érzés volt.  De másnap úgy hazatérni, hogy nem találtunk teniszcipőket a lakás előtt, nagyon magányos érzés volt. Nagyon különös volt, mert úgy éreztem, megtaláltam a lelki társam mikor a férjemmel találkoztam, de a négy sannyasi távollétében újra magányt éreztem - amiről azt hittem soha többé nem fogom megtapasztalni. Az Ann Arbor arborétum mellett éltünk, és emlékszem ahogyan kerékpározok át az arborétumon és csak folyamatosan sírok.  Nem értettem, miért érzem ilyen szörnyen magam amiatt, hogy elmentek. Visnujana volt a legérthetőbb. Nagyon karizmatikusan beszélt, és úgy tűnt, mély szeretete volt Prabhupada és Krisna felé. Egyszerűen elrepített arra a helyre amiről beszélt. Emlékszem mennyire megérintett a vers, melyet a búcsú cetlin hagyott. Annyira elbűvölő volt, emlékszem, hogy csak elsírtam magam.

 





 
 
 
 
 
  © Magyarorszagi Krisna-tudatu Hivok Kozossege
Web design by Web4Future