RSS

A nagy könyv osztás ismeretlen története 1. rész
2008. augusztus 13.


A nagy könyv osztás 1971-ben még nem kezdődött meg az ISKCON-ban. Csak Vissza Istenhez magazinokat osztottunk az utcákon. Általában 25 centet kaptunk magazinonként. Ha szerencsések voltunk, nagyobb - akár 50 centnyi - adományt is kaphattunk. Úgy gondoltuk, hogy nem könnyű ilyen sok pénzt kérni az emberektől, ezért hát nem is tettük.
Soha nem voltam olyan, aki elégedett lett volna ezzel a helyzettel (néha még bajba is sodródtam emiatt). Így elkezdtem azon gondolkodni, hogy meg kellene próbálnunk Krisna könyvet osztani, ami nemrégiben jelent meg. Ez akkoriban annyira eltúlzott ötletnek tűnt, hogy nehéz volt bármelyikünknek - köztük saját magamnak - is komolyan venni, mivel a Krisna könyv nyolc dollárba került. Mi eddig még az 50 centnyi adomány kérésével is óvatosak voltunk. Egy kanadai ünnepen, mikor mindenki otthon szokott tartózkodni, elhatároztuk hogy ajtótól ajtóig fogunk járni. Az volt az elképzelésünk, hogy mindenki visz magával egy Krisna könyvet a magazinok mellé. Azt gondoltuk, hogy örömteli és izgalmas is lesz egyben, ha megmutatjuk az embereknek a Krisna könyvet illetve a képeket, és ez lesz maga a merészségünk jutalma. Tudtuk, hogy van valami kis esély arra is, hogy eladjuk a könyvet, viszont nem volt hitünk abban, hogy ez tényleg meg fog történni. Így mindenkinek csak megmutattuk a Krisna könyvet.
Kint voltunk hát, kopogtattunk az ajtókon, ahogy korábban is tettük, és tényleg jó érzés volt megmutatni a Krisna könyvet. Aztán azon a bizonyos napon hirtelen egy nem várt esemény történt. Egy órával azután hogy kiszálltunk, egymás után visszatértünk a furgonhoz. Egy bhakta ekkor azt mondta: "Eladtam egy Krisna könyvet." Az egész világ a feje tetejére állt örökre. Sokkos állapotba kerültünk. Mikor a sokk elmúlt őrült módon elkezdtünk ünnepelni, döngettük a furgon oldalát. Gratuláltunk a bhaktának, aki eladta a könyvet; nevettünk és kurjangattunk. Szinte egy partihoz illően ünnepeltük a jelentős győzelmet. Igazából el sem tudtuk hinni, ami történt. Itt volt hat bhakta több ezer kilométernyire az ISKCON nagy templomaitól, és történelmet csináltunk azzal, hogy elindítottuk a nagy könyvek osztását.
Ettől a naptól kezdve, mikor szankirtanozni mentünk, mindig vittünk magunkkal Krisna könyvet. Rövid időn belül el is tudtunk adni egyet. Mindig mikor ez megtörtént, szinte megőrültünk. Mindig olyan hihetetlen volt, mint mikor az első könyvet eladtuk. Mikor én osztottam az első Krisna könyvet, olyan izgatott - vagyis inkább mámoros - lettem, hogy nem találtam meg a furgonhoz vezető visszautat. Extázisban, vadul futottam végig az utcán, és nem győztem kivárni hogy elújságoljam a bhaktáknak a nagy eseményt. Azonban egy pár percre eltévedtem - pedig a furgon csak két háztömbnyire volt! Később olvastam, hogy Prabhupáda azt mondta: "Ez a könyvosztás a valódi örömmámor." Úgy gondolom mi, akik először osztottunk nagy könyveket, mi kaptuk meg a legpotenciálisabb főzetét a mámorító drognak, melyet nagy könyv osztásnak hívnak.
Krisna azt akarta, hogy nagyobb mennyiségben osszuk ki ezeket a könyveket, de mi nem tudtuk, hogyan tegyük ezt. A probléma amivel szembesültünk, az volt, hogy nem tudtuk milyen technikával lehet eladni a könyveket. Az eladás csak a szerencse kérdése volt, a nagy számok törvénye alapján végül találkoztunk olyan emberekkel, akiket eléggé érdekelt a téma, hogy megvegyék a könyvet. Felismertük, hogy a nagy könyvek értékesítése lehetséges, és érzékeltük, hogy nagy lehetőségek rejlenek benne. A baj az volt, hogy nem tudtuk kitalálni, hogyan használjuk ki ezt a potenciált, hogy rendszeresen tudjunk nagy könyveket eladni.
Krisna volt egy terve, hogy segítsen rajtunk. Az első lépés ebben a tervben Thakura Haridász Prabhu színre lépése volt. Egy napon megérkezett  hozzánk Thakura Haridász, aki egy magas, lelkes, szilaj és kedves bhakta volt a San Franciscói templomból. Thakur Haridász mindig lelkes volt és állandóan grandiózus terveket szőtt a Krisna tudat terjesztésére. Valójában mielőtt Vancouverbe jött, Portlandben volt, ahol egy profi kosárlabda csapatott tanított meg japázni. Thakura Haridász Krisna szolgálatában nagy kihívásokat keresett, és mikor hallott a nagy könyv osztásunkról és a lelkesedésünkről, hogy növeljük azt, beszippantotta az ötletet, csakúgy mint egy éhes brahmacári a vasárnapi lakomát. Rögtön tízszer olyan lelkes lett mint mi voltunk. Olyan volt, mintha megtalálta volna az életcélját. Kész volt rá, hogy az egész világot elárassza Krisna könyvekkel.
Ekkoriban jutott a tudomásunkra, hogy Sríla Prabhupáda azt mondta, hogy ha valaki - nem törődve azzal, hogy hol fog aludni, vagy mit fog enni - bárhová is elmegy a Krisna tudatot prédikálni, annak a lábáról származó port a saját fejére fogja szórni. Gyakorlatilag elájultunk, mikor ezt hallottuk. Ez a kijelentés a szívűnkben végbemenő prédikáló forradalom katalizátorává vált. Gyorsan eldöntöttük, hogy minden könyvünket amink csak van, bepakoljuk a furgonunkba, és Vancouvertől keletre indulunk utazó szankirtanra. Öt dollárral a zsebünkben és teli tankkal nekivágtunk a kanadai télnek ? az első nagy könyv osztó utazó szankirtan csapattal. Nem tudtuk, hogyan fogunk enni, hol fogunk aludni, lesz-e elég pénzünk a megélhetéshez. És pontosan ez volt, ahogyan akartuk. Meg akartuk kapni a kegyet, és tudtuk, hogy csak akkor kapjuk meg, ha hajlandóak vagyunk Krisnára bízni magunkat. Izgalmas volt. Egy igazi kaland. Felpakoltunk, hogy olyan városokba látogassunk el, ahol még soha nem láttak Hare Krisnásokat, vagy még csak nem is hallottak róluk.
Késő délután indultunk egy könyvekkel teli furgonnal és egy csomag rizzsel és dhállal. Még edényünk sem volt. Igazából nem volt mit ennünk. Az 5 dollárt pedig gyorsan benyelte a benzinkút. Nem tudtuk mit hoz a holnap, de szerettük ezt az állapotot. Este 8 körül értünk egy kis városba. Általában harínámoztunk és énekeltünk bárhová is mentünk. Így tettünk most is. Az egyetlen baj az volt, hogy a tél közepén jártunk, és este 8-kor már senki sem volt az utcán a kis várososban. Nos, egyvalaki mégis volt az utcán: a helyi részeg. Szóval ott voltunk hárman, a Haré Krisnát énekelve, és Haridász, egy Krisna könyvekkel teli táskával, várva hogy valaki jöjjön a kirtan hangjára. Senki nem jött, így az egyetlen személy, akivel beszélni tudott, a helyi részeg volt. Haridász így is tett. Megmutatta a részegnek a Krisna könyvet. Mi képtelenségnek láttuk az egészet. De ő csak beszélt, beszélt és beszélt, mi pedig azt gondoltuk, hogy szamárságot csinál. Csak vesztegeti az idejét, a részeg úgysem fog Krisna könyvet venni. Aztán egyszer csak elképedve láttuk, hogy elővesz 8 dollárt és odaadja Haridásznak. Eddig még senki nem adott el nagy könyvet az utcán. Haridász volt az első, és ráadásul az utcán található egyetlen embernek, aki mindennek tetejében még részeg is volt. Ez az esemény meghatározta a helyszínt és a hangulatot az utazás hátralévő részére: Bárkinek el tudsz adni egy Krisna könyvet! Bárkinek, bárhol! Csak erős vágy és hit kell hozzá, - és próbálkozás!

Mahatma das






 
 
 
 
 
  © Magyarorszagi Krisna-tudatu Hivok Kozossege
Web design by Web4Future