RSS

Sríla Sivaráma Mahárádzsa: Részletek a Suddha Bhakti Csintámaniból - III.rész
2007. augusztus 26.


Acsjutánanda nem verte nagydobra megvalósításait, ugyanúgy folytatta szolgálatát és szadhanáját, mint eddig. Ő vezette a vasárnapi hari-námát a turistanegyedben, segített az éves Rátha-játra fesztiválok szervezésében, és aktív szerepet vállalt a különleges ünnepek - Dzsanmasztami stb. - megrendezésében. Leckéi csodás megvalósításokat és inspirációt tükröztek.

Egy este Pusta Krisna a következővel állt elő: "Miért nem megyünk el a következő Karttika idején Majápurba és Vrindávanába?" Acsjutánanda habozott. Nem érezte már magában azt a fizikai erőt, amit régen, hogy fiatal zarándokokat vezessen a szent dhámában. Hány zarándokutat vezetett összesen? Talán tíznél is többet. "Úgy értem, csak te meg én" folytatta Pusta Krisna. "Pihennénk, és elmélyedhetnénk a dzsapázásban és a hallásban." Az ajánlat tetszett Acsjutánandának. A két koros szádhu végül abban állapodott meg, hogy Srídháma Majápur lenne a legalkalmasabb hely: ott nyugodtan tudnának pihenni is, és zarándokútjuk eredményes lehetne. Majápur nem különbözött Vrindávana-dhámától, de a Pancsa-tattva kegyéből itt sokkal könnyebb szert tenni a Krisna iránti szeretetre. Az ISKCON lelki városába mennek majd, az isteni Gangesz partjára, s imádkozni fognak az Úr Csaitanja kegyéért. "A szankirtana-mozgalom vezetője biztosan nem fogja válasz nélkül hagyni az imáinkat" szögezte le végül Acsjutánanda.

Ahogyan már megszokták, az ISKCON majápuri projektje most is jelentős fejlődést mutatott előző látogatásukhoz képest. Sríla Prabhupáda mozgalmának központja egyetemi komplexum helyett egyre inkább valódi városra kezdett hasonlítani. A főtemplom építésének első fázisa már a végéhez közeledett, mindenütt üzletek, éttermek, bhakta-lakások, templomi nagykövetségek, prédikálósátrak sorakoztak. Elmúltak azok az idők, amikor rizsföldek mentén lehetett eljutni egyik épülettől a másikig. Mindenhová fák szegélyezte, széles utak vezettek, kétoldalt szépen gondozott kertekkel. Az utak, járdák, terek persze teli voltak emberekkel: nemcsak Bengálból és Indiából, hanem szerte a világból érkeztek a látogatók. Évről évre egyre több valósult meg mindabból, amit Sríla Prabhupáda Majápurról megálmodott.

Acsjutánanda és Pusta Krisna beléptek a hatalmas templomszobába, s leborultak Sríla Prabhupáda, az Úr Nrisimhadéva, a Pancsa-tattva és Srí Srí Rádha-Mádhava előtt. A darsana, mint mindig, lélegzetelállító volt, s mint mindig, Acsjutánanda azt gondolta: "Hazaérkeztem."

Mielőtt még elindult volna zarándokútjára, Gaura Hari meglátogatta. "A szívem azt súgja, hogy a Pancsa-tattva el fog árasztani téged a kegyével. Meg fogod kapni, amire a szíved vágyik - mondta neki. Acsjutánanda barátja szájára tapasztotta a kezét. "Meg akarsz fosztani minden csöpp kegytől azzal, hogy beszennyezed az elmémet" Csak add az áldásodat, hogy még ebben az életemben vaisnava lehessen belőlem.

Acsjutánanda és Pusta Krisna egyedül akartak maradni. Nem fogadták el, amikor egy segítőkész bhakta felajánlotta szolgálatait, és a GBC-zónájuk által fenntartott tágas vendégházban szálltak meg. Mivel Karttika idején a legtöbb bhakta Vrindávanába ment, nem volt rajtuk kívül más a házban. Tiszta volt, nem zavarta ott senki őket. Acsjutánanda azt tervezte, hogy mindennap hatvannégy kört fog dzsapázni, fürdik a Gangeszben, és Bhaktivinoda Thakura dalain meditál. Persze a templomba is elmentek, a Pancsa-tattva darsanájára, és ha megkérték őket, leckét is tartottak a bhaktáknak. Egyszerű ételeket ettek, s napirendjük nyugodt volt. Esténként, csak ők ketten, énekeltek, az Úr Csaitanjáról és az Úr Krisnáról beszélgettek. Noha Acsjutánanda mindig siksa-gurujának tekintette Pusta Krisnát, kapcsolatuk most édesebb és bensőségesebb lett, mint bármikor azelőtt. Olyanok voltak, mint két testvér.

A szent dháma, a Pancsa-tattva, a magányos imádat mind-mind mély hatással volt Acsjutánanda lelki érzelmeire, különösen amikor a szent néven és Rádha-Krisna kedvtelésein meditált. Úgy találta, a Pusta Krisnával folytatott esti beszélgetések utáni órák a legkedvezőbbek ahhoz, hogy szisztematikus imádatát végezze.

Egy magányos égő fényénél halkan dzsapázott, s közben Krisna későesti és éjszakai kedvtelései jártak a fejében. Arra gondolt, hogy Srimati Rádharáni mindig olyan ruhát ölt magára, amivel örömet szerez Krisnának, de egyben el is rejti Őt a figyelő szemek elől, amikor férje házából titokban a Rá váró Krisnához siet, találkozásuk helyszínére. Arra gondolt, amikor Srimati Rádharáni szapora léptekkel rója az ösvényt, hogy a megbeszélt lugasban, a Jamuna partján Krisnával találkozhasson. Felidézte, amikor Nandagrámában a boldog esti ünnep után Krisna úgy tesz, mintha elaludna, de aztán titokban Sri Rádhához szalad. Arra is emlékezett, hogyan barangol az Isteni Pár a holdfénytől ragyogó erdőben a gopikkal, s aztán hogyan énekelnek és táncolnak kedvükre. Arra gondolt, amikor Krisna és hercegnője elfáradnak az ünnepi kedvtelésektől, s lepihennek egy virágszirom-ágyon, a szerelem eksztázisával árasztva el barátnőiket. Acsjutánanda meditációja teljes volt és részletekbe menő. Érezte a holdfényt, a kadamba-virágok illatát, látta Srimati Rádharáni száriján a hímzés finom mintáját. Meditációja napról napra hosszabb és folytonosabb lett: a kedvtelések maguktól jelentek meg, Krisna kora reggeli kedvteléseiig, és túl azon. Acsjutánanda végül teljesen megfeledkezett az őt körülvevő világról - az időről, saját testéről s arról, hogy meditál -, és a tökéletes elmélyedés, a szamádhi állapotába került.

Néhány ilyen csodás este után Acsjutánanda betegséget színlelt, és kimentette magát a templomi programok és a Pusta Krisnával való esti beszélgetések alól. Az idős vaisnava meglátogatta Acsjutánandát, hogy megnézze, mi baja, de amikor a szemébe nézett, csak annyit mondott: "Gyógyulj meg hamar!" s magára hagyta Acsjutánandát.

Hajnalonta Acsjutánanda a Dzsalangi partján útnak indult a Jagannátha-templom felé, és sírva könyörgött az Úr Csaitanja kegyéért. A Szaraszvati szent vizéhez imádkozott, meghemperedett a dháma szent porában, és a daloló madarakhoz fordult: "Kérlek, adjátok a kegyeteket!" Szíve egyre az után sírt, hogy személyesen szolgálhassa Vradzsa hercegnőjét. Többet akart, mint csupán emlékezni az ilyen kegyre: bebocsátást akart nyerni a kedvtelésekbe. Egy kis erdőben térdre esve kiáltozott az Úr Gauranga után. Elesett helyzetére gondolt, s úgy érezte, reménye sincs, hogy valaha is elérje célját. Aztán az Úr Csaitanja határtalan kegyére gondolt, s újra felcsillant előtte a remény. "Mikor jön el az a nap?" - tűnődött. Annak eredményeképpen, hogy oly sok évig hűen szolgálta az Úr misszióját és a tiszta bhaktákat, hogy lemondott az anyagi boldogságra és a felszabadulásra irányuló minden vágyról, és hogy oly hevesen sóvárgott az örök szolgálatra, amit az ácsárják tanítottak, Acsjutánanda végül elnyerte az Úr Csaitanja kegyét.

Egy éjjel, amikor transzban volt, Krisna szent neve, ami tökéletesen lelki és Isten minden hatalmával rendelkezik, megérintette őt a tiszta jóság egy isteni sugarával. Acsjutánanda szívét abban a pillanatban olyan lelki energia ragyogta be, amit soha azelőtt nem tapasztalt, olyan energia, ami egész lényét áthatotta, s melynek hatására sírni, remegni kezdett, s végtelen elragadtatás kerítette hatalmába. Az eksztázis óceánnyi hullámai elsodorták - egyetlen kapaszkodója maradt: a szent név. Ám maga a szent név volt az, ami a gyönyör egyik hullámából a másikba taszította. Acsjutánanda nem tudta, mi mást tehetne, így hát csak dzsapázott tovább, amíg az eksztázis hullámai le nem csillapodtak.

Amit ekkor a szívében látott, már nem Krisna kedvteléseinek elméjében megjelenő képe volt: Rádhát és Krisnát pillantotta meg, és Sri Vrindávana-dhámát. Látta az Isteni Párt gopiktól körülvéve, akik az Irántuk érzett eksztatikus szeretet ragyogását árasztották. És nem messze tőlük egy fiatal gopit látott, akiről tudta, hogy ő maga az. Annak idején Govinda Mahárádzsa megígérte neki: "Idővel minden föltárul majd előtted." Acsjutánanda, annak az eksztatikus odaadásnak a hatására, mely után még maga az Úr Brahmá is sóvárog, elnyerte lelki testét (sziddha-deha).

Pusta Krisna nagyon örült. "Beléptél a lelki világba. Most aztán fokról fokra följebb kell haladnod, a legvégső tökéletességig, s haza kell térned, vissza Istenhez." És Acsjutánanda, aki mostanra kezdte kiismerni az isteni energiát, ami lépteit irányította, biztos volt benne, hogy már csak a kezét kell kinyújtania, hogy elnyerje e végső tökéletességet. Gurui, a szent név és maga az Úr Csaitanja vezették. Nem kételkedett benne, hogy minden kérdésére választ adnak, és idővel minden föltárul majd előtte.

"Egyvalamit azonban még el kell döntened" - mondta neki Pusta Krisna. "Itt maradsz Mayápurban, és folytatod a bhadzsanád, vagy visszatérsz a játrádhoz, és ott fejezed be?" Acsjutánanda nem tudta, mit tegyen, de Pusta Krisna erősködött, hogy neki kell határoznia. Majápurban, gondolta Acsjutánanda, zavartalanul folytathatná a magányos imádatot, a Pancsa-tattva oltalma alatt. A szüntelen bhadzsana egészen biztosan Rádha és Sjáma elé vinné őt, szemtől szemben láthatná Őket. Nyugaton a prédikálás nem sok időt hagyna neki ilyen bhadzsanára. Hogyan haladhatna ott tovább a tökéletesség felé? Srila Prabhupáda a legvégsőkig prédikált. Acsjutánanda szívét mágnesként vonzotta az út, amelyet követve Sri Rádha szolgája lehet. De lelki tanítómestere annak idején azt mondta: "Én igyekeztem a legjobban szolgálni Sríla Prabhupáda misszióját. Te is törekedj erre." Teljesítette feladatát Prabhupáda missziójában? Acsjutánanda nem tudta, és negyven év óta először Pusta Krisna sem fogja megválaszolni helyette ezt a kérdést.

Másnap reggel mangala áratin Acsjutánanda az Úr Gaurangához imádkozott. Csaitanja Maháprabhu, mint mindig, kegyesen pillantott rá. De amikor Acsjutánanda visszatért a szobájába, még mindig nem tudta, mitévő legyen. Csak néhány nap volt hátra - aztán vissza kellene térniük Nyugatra. Pusta Krisna mindenképpen menni fog. De mit tegyen ő? Hátát egy párnának vetve, törökülésben ült a földön, s amint a madarak énekét hallgatta, elszunyókált. Álmában újra a Pancsa-tattva oltára előtt találta magát, de ezúttal egyedül volt. Újra azért imádkozott, hogy kapjon valami útmutatást. Ekkor az Úr Csaitanya és az Úr Nitjánanda leléptek az oltárról, s ott álltak a templom padlóján, Acsjutánanda fölé magasodva. Acsjutánandát mérhetetlen boldogság árasztotta el, és a földre vetette magát a két Úr előtt. Amikor aztán fölnézett, az Úr Nitjánanda így szólt hozzá: "Térj vissza a templomodba, s ott szolgálj Bennünket tovább. Az Én Úr Gaurangám kegyéből el fogod érni a végső tökéletességet. Ne legyen kétséged efelől!" Acsjutánanda leborult az Urak előtt, s érezte fején lótuszlábaik érintését. Eksztázisában elájult. Miután magához tért és megnyugodott, elmesélte álmát Pusta Krisnának. "Az Úr választ adott a kérdésedre, és utasítást adott - mondta neki. "Használd ki jól a hátralévő néhány napot!"





 
 
 
 
 
  © Magyarorszagi Krisna-tudatu Hivok Kozossege
Web design by Web4Future