RSS

Páda-yátra 2007 - Napló 2. rész
2007. június 02.


Május 27 vasárnap

Éjszaka nagy vihar volt. Már lefekvés előtt látszott, hogy közelednek a viharfelhők, de néhányan megpróbálkoztak a kint alvással. Aztán hajnal 1-kor a bent alvással. Enyhén átázott hálózsákban.

Guru Maharajot viszont nem zavarta. A sátra a fák között, kicsit szélvédettebb helyen állt. Azt mondta, sokat nem érzékelt az égi háborúból. Azt már múltkor is írtam, hogy Maharaja, nagyon szeret sátrazni. Sokszor nevet a bhaktákon, miért alszanak levegőtlen tornatermekben, amikor sátrazni is lehet. Amikor jó idő van, Krisna-völgyben is kint alszik a teraszon.

Előfordul, hogy olyan helyen alszunk, ahol nem tudjuk felverni a sátrat az udvaron. Ilyenkor a tornateremben állítjuk föl. Ezzel nem a sátrazás illúzióját akarjuk megteremteni, hanem egy iciri-piciri magánszférát szeretnénk létrehozni Maharajanak a nagy, közösségi térben. És szúnyog ellen is jó.

Itt Győrben egy mini ligetben állt a sátor, egy nádtetős pavilon mellett a rózsakert szélén. A madarak egész nap énekeltek. Olyan hangulata volt, mintha egy erdei kunyhóban ütöttünk volna tanyát, nem pedig egy nagyváros szélén.,

Tavaly Litéren az iskolaudvaron volt hasonlóan jó hangulatú szállása. Azt mondta, olyan, mint Vrindavan. Sajnos Maharaja ma délelőtt elutazott Krisna-völgybe. Magunkra maradtunk. Azért folytatjuk a harinámot. Természetesen a lelki tanítómester személyes jelenléte a legjobb, de az utasításaiban mindig velünk van. Ez a vaisnava sidhanta. A tanítómester és a tanítvány soha nem válik el egymástól, amíg a tanítvány hűségesen követi a mestere tanítását.

Ma már elhagyjuk Győrt, és Győrújfaluban szállunk meg. Szép közösségi ház. Egy kis probléma van vele, hogy nincs zuhanyzója. 5 perc járásra van a sport öltöző, oda járunk át fürdeni reggel, este.

Caitanya das





 
 
 
 
 
  © Magyarorszagi Krisna-tudatu Hivok Kozossege
Web design by Web4Future