RSS

Lokanáth Szvámi: A páda-yátra születése
2007. május 29.


Nemrégiben meglátogattam a Pundzsabi Arany Templomot. Az Amritsar városába tett zarándoklat egyszerre volt izgalmas és eseménydús. Több mint húsz évvel ezelőtti emlékeket idézett föl bennem az akkori látogatásomról. Ebben az évben, a centenáriumi események részeként a város saját Rátha yátrát és Haré Krisna fesztivált rendezett. A kezdeti időkben, 1976-ban, a Nitai-Gaura World Sankirtana utazó csapattal voltam itt, két német busszal. Nagyon sikeres volt a prédikálásunk, de néhány hónap után vissza kellett térnünk Delhibe. Jó szerencsénkre Prabhupáda akkor éppen Delhiben tartózkodott. Sajnos hatósági problémák miatt a buszainknak el kellett hagyniuk Indiát.

Delhiben, Rádhasztami környékén Sríla Prabhupáda megkért hogy utazzak és prédikáljak ökrös szekérrel. Váratlanul ért a kérés és a megvalósítása nagy változást jelentett a német buszok luxusához képest. Egy kis idő elmúltával felismertem, hogy Sríla Prabhupáda az utazás megfelelő módját mutatja meg nekünk, egy olyan módot, amit én mindig is kedveltem. Miért én? Sríla Prabhupáda ismerte a hátteremet és az ISKCON-hoz való csatlakozásom előtti életemet. Ez volt az, ahová én mindig is tartoztam.

A gyermekkoromat (mielőtt az ISKCON-hoz csatlakoztam) bizonyára sokan nem ismeritek. Egy faluban születtem, ahol nem voltak rendes utak. Az egyetlen szállító eszköz amit használni tudtunk, az természetesen az ökrös szekér volt. Az ökrös szekér megszokott dolog a falusiak körében, és a nagyobb utakat szekérrel tettük meg. Szekérrel utazva látogattuk meg a más falvakban élő rokonainkat és barátainkat, és így mentünk az esküvőkre is. Emlékszek az első utamra, mely 12 évesen egy 10 kilométerre fekvő kis városba vezetett. Ahogy idősebb lettem és kijártam a közép- és főiskolát, lassan megszoktam a buszt és a vonatot. Már több mint húsz éves voltam, mikor Bombaybe kerültem, és először találkoztam autóval - egy taxival megtett út formájában. Két évvel később, 22 éves koromban, csatlakoztam az ISKCON-hoz. Mindezt tudva, nem csoda hogy Sríla Prabhupáda azt akarta, hogy állítsam vissza az "eredeti helyzetemet".

Mikor 20 évvel ezelőtt - 1976-ban - elkezdtük a páda yátrát, nem volt a terveink között hogy gyalogoljunk - az ökrös szekeres szankirtana főként abból állt, hogy a szekéren ültünk inkább, minthogy gyalog tettük volna meg az utat. Az utazás jó pár hónapon át tartott, aztán megszakadt. Végül 1984-ben az Úr Caitanya születésének évfordulóján újjászületett a páda yátra, és azóta is növekszik.

Miközben ezeket a sorokat írom, egy páda yátra hét közepén vagyok, amely szintén a Sríla Prabhupáda Centenáriumi rendezvénysorozat része. Londonban a bhakták ma ökrökkel és murtikkal páda yátráznak. Templomok tucatjai a világ számtalan országában páda yátrát és más centenáriumi rendezvényeket is szerveznek egy időben. A legösztönzőbb dolog látni az alapító ácsárjánk születésének 100. évfordulóján, hogy az Indiában elkezdett páda yátra mára már az egész világot viharszerűen árasztotta el. Ez csak Guru és Gauranga indokolatlan kegyéből lehetséges.

A páda yátra huszadik évfordulója különösen jelentőségteljes a résztvevők számára. "A páda yátra, - mondta az egyikük, - az otthonommá vált." Egy másik résztvevő a páda yátrától való távollétét ahhoz hasonlította, mint mikor egy hal távol van a víztől. Így mély bizonyossággal jelentem ki, hogy a páda yátra előtt fényes jövő áll. Páda yátra faj - ezek vagyunk mi.

Az egyetlen vágyunk az, hogy a páda yátra egy olyan természetes dologgá alakuljon, ami hétről hétre és évről évre megállás nélkül zajlik a jövőben. Csak az idő választ el minket ettől a gyönyörű víziótól.

Lokanáth Szvámi





 
 
 
 
 
  © Magyarorszagi Krisna-tudatu Hivok Kozossege
Web design by Web4Future