RSS

Távol Tőle
2007. április 12.


Könnyfátyol lepte be lótuszszirom formájú szemeit, mikor azt mondtam; elmegyek. Szívem vággyal terhesen rám parancsolt, hogy menjek már, ne legyek többé szolga, legyek inkább teljhatalmú úr. Ő értette, mi az a fékezhetetlen érzés bennem. Ő látta az Irigység nyálkás sárga kezét, ahogyan átfonja egész testemet. Elengedett. Tudta, úgyis elhagynám. Elfogadta hát olcsó ígéretemet, hogy majd jövök, hogy sietek vissza Hozzá. Felemelte remegve apró kék karjait, s integetett. Én pedig büszkén elindultam apró tarisznyámmal a vállamon, melyben nem volt semmi más, csak a szabad akarat. Utam közben éjszaka lett. Nem mutatta halovány arcát sem a Hold, sem a Csillagok.

A völgy mélyén színpompás város adott fényt. Világosságot a sötétségbe. Igen! Végre látok! Pupilláim fekete lyukként nyeltek el minden kék és zöld, sárga, színes fénycsóvát. Tenyerem bizsergett az izgatottságtól, ajkaim a láztól kirepedeztek. Haza értem! Szakadt ki a sóhaj belőlem, s rábíztam magamat őrültként szaladó lábaimra. A keskeny sikátorban egy hosszú tükörfal verte vissza a tért. Kitágított és beszippantott mindent és mindenkit. Én is bódultként néztem bele a higanytestű démon arctalan testébe, melyben megláttam magamat. A mosolyomat, a gesztusaimat, a szemöldököm ívét. A bőröm színét, a vérem pezsgését.

Teljes önmagamat. Egy új világ tárult elém a szűk kis utcából kiérve. Emberek ezrei hullámoztak az utcákon. Autók, fényreklámok, felhőkarcolók mindenhol. Plázák és boltok, pubok és discók. Éreztem, ahogyan lüktetni kezd ereimben a vér a szórakozóhelyek stroboszkóptól megvakult ajtai mögül kiömlő basszustól. Magas, széles vállú őrök vigyáztak a világtalan termekre. Kihúztam magamat, lentről lassan rájuk pillantottam, szám sarkát alig láthatóan mosolyra emeltem. És már bent is voltam a füsttől kábult helyen. Ajkam a whiskys pohár száját harapdálta, tüdőm a marihuanna füstjét ölelte, orrom a fehér utcákra simult. Bizsergett az agyam; megőrült a kilenckapus város. Néhány órát töltöttem csak a káoszban, talán néhány napot, vagy hetet. Hónapot, évet, talán néhány életet. Nem tudom. Már nem emlékszem. Minden pillanat az illúzió vastagvásznú bíborfátylán próbálta magát megmutatni. Minden mozzanat és mondat, mint minden álom csak képzelgés volt, mayai történet.

Balaton parti kerti iszogatás közben indiai ruhába öltözött fiatalok táncoltak felém. A szívemhez kaptam, attól féltem megszakad, akkorát dobbant. Éreztem, ahogy arcom egyszerre sápadt fehérré és égett a láztól. Szemeim már nem csak a drogoktól járkáltak ideges oroszlánként üregükben. Állj fel! Menj oda! Nyisd ki a szád! Énekelj! Emlékezz! A lelkiismeret. Az parancsolgat. Nekem. Nekem! NEM! ÉN vagyok az irányító! Számba tömtem egy cigarettát, s tovább ültem. A magam ura vagyok!

Kábultságomból, melyet a mérhetetlen alkohol, s más drogok okoztak, pár utcával arrébb eszméltem. Táncoltam és énekeltem az India imádó, fehérszoknyás fiúkkal. Krisna, Krisna!- kiáltotta torkom hangosan. Nem akartam elhinni. Hát mégsem én döntök? Nem én irányítok? Vállamról levettem a tarisznyát, s belepillantottam. Sarkában még mindig ott gubbasztott egyetlen vagyonom, a szabad akarat. Csak néztem őt, s közben leültem a padkára. Még mindig itt ülök a járda szélén. Az idő és a távolság már rég elnyelte az indiai zene minden hangját. Csak bámulom bambán a kétarcú szabad akaratot. Egyik fele üvölt, hogy élvezzek, a másik pedig egy ismerős mantrát dúdol; Hare Krisna Hare Krisna Krisna Krisna Hare Hare Hare Rama Hare Rama Rama Rama Hare Hare

Nos, talán élveztem már eleget. Legyen hát béke idebent. Nem akarok többé testem gyilkos követelésinek rabszolgája lenni. Legyen az, mi örökké volt. Dúdolom én is a dalt, s ahogyan kiejtem a szavakat, megjelenik egy ismerős kép előttem. Egy kék kisfiúról, akinek lótuszszirom formájú szemeit könnyfátyol lepte be, apró karjait pedig remegve emeli, hogy integethessen, míg én büszkén elhagyom. Felállok a padkáról, s elindulok hát, apró tarisznyámmal a vállamon, melyben nincs más, csak a szabad akarat.

Elindulok, hogy egyszer Haza jussak. Vissza, vissza Hozzá.

Bhaktin Barbara





 
 
 
 
 
  © Magyarorszagi Krisna-tudatu Hivok Kozossege
Web design by Web4Future