RSS

Levél Govardhanából
2007. március 01.


A Govardhana-hegy Indiában, Vrindávana területén található, és milliók tisztelik mint szent helyet. Krisna ötezer évvel ezelőtti földi kedvtelései során felemelte, és mint egy esernyőt tartotta hívei fölé. Ezt az eseményt a Krisna-hívők minden évben megünneplik szerte a világon. Az alábbiakban egy helyszíni beszámolót olvashatnak Govardhana szent hegyéről és környékéről.

Drága anyukám!

Itt ülök a kis szobámban, este nyolc óra van, nálatok még csak délután fél négy. Itt még most is huszonhét fok körül áll a hőmérőm, s egy kicsit szokatlan ez a novemberi nyár. Kint kellemes, hűs most az éjszaka, de a csukott ajtó mögött gyorsan bemelegszik velem együtt a szoba. Kinyithatnám az ablakot, de egyelőre még nem merem, mert a Govardhana-hegyi majmok nagyon vásottak, s azt hallottam, ha az ember elmegy, és nyitva hagyja a szobája ajtaját, belopakodnak, s nagy ramazurit csapnak. Ha sikerül beszabadulniuk az őrizetlenül hagyott szobába, tevékenységük a fellelhető táplálék behabzsolásától a ruhák precíz miszlikbe szaggatásáig terjed. Vannak köztük, akik külön szemüvegre, vagy külön fényképezőgépre specializálódtak, s csak busás váltságdíj (banán, édességek) fejében szolgáltatják vissza az ellopott tárgyakat.

Amikor az ablak előtt sétálok a lapos tetőn, a körülöttem elterülő táj egy gyönyörű, állandóan mozgó körkép. S a majmok, ahogy végiglépdelnek egy-egy épülő falon, ahogy lomhán egyik falról a másikra ugranak, ahogy a gyönyörű-titokzatos Govardhana-hegy alkonyati gerincén ücsörögnek - e körkép elválaszthatatlan részei. Egyik oldalon nagy fekete bivalyt terelő kislány tűnik fel, amott egy fehér és egy fekete kecskebak akaszkodik össze, aztán nyugaton nagy lángok csapnak a magasba: szemetet égetnek.

Itt Govardhanában szinte minden ház egy templom: a szálláshelyemen is (ami a Pávana Dháma nevet viseli) a kapun belépve egy nagy Rádhá-Krisna oltár fogadja a látogatót. Ahogy a városban közlekedik az ember, a szembejövők vagy az út mellett alamizsnakérő edényükkel ücsörgők egyre csak mosolyognak, s vidám Hare Krisna, Rádhe-Rádhe, Jaya Rádhe vagy Haribol kiáltással köszönnek rá. Majdnem minden házban tartanak tehenet, még itt a szobám ajtajával szemben is áll egy kedves tehénpajta, három nagyobb és egy kisebb lakóval. Az itteni tehenek kissé mások, mint az otthoniak: karcsúak, nagy fülűek, s a hátukon kisebbfajta púp található.

Aztán vannak kóbortehenek, akik csak vándorolnak az utcákon, s eltartja őket az élet: a Govardhana-hegy és a forgatag. A forgatag nem is az a végtelen emberáradat itt, mint amilyet zsúfolt nagyvárosokban készült utcaképeken lát az ember. Inkább azért kelti forgatag benyomását, mert olyan a hangulat, mintha folyton fesztivál lenne a városban. Persze volt is egy nagy, több napot átölelő ünnep éppen a napokban (a Govardhana-hegy ünnepe), s éjszakáról éjszakára vidám, szárnyaló melódiak úsztak ide-oda a városban, de az ünneplés az ünnep végével sem szakadt meg valahogy.

A megérkezés napján - ahogy a kocsi Govardhana felé közeledett, megigézve láttam, hogy az úttesten mozgalmas élet folyik a sötét éjszakában. Időnként felbukkant egy-egy ember, vagy egy kisebb csapat: futottak vagy sétáltak az út mentén. Delhitől távolodva egyre elvarázsoltabb lett a környék. Sokan teheneket tereltek, mások tábortűz mellett ücsörögtek az út közepén, s amikor a kocsi nagy üggyel-bajjal kikerülte őket, integettek, hogy telepedjünk oda melléjük. Az éjszakában misztikus hangulatok kavarogtak: mindenkiből valami különös bizonyosság áradt, integettek, mosolyogtak, s mentek a dolguk után. Ugyanez érződik itt is a városban: a valóságot e szent helyen csak egy nagyon vékony anyagi fedőréteg fedi, s valami különös, édes kegy folytán, ami mindent átjár itt, ez még az idepottyant nyugati számára is nyilvánvaló. Az emberek egyszerűen, tehénillatban élnek, de megvásárolhatatlan kincset hordoznak magukban.

Két angol bhaktával Vrindávanába is ellátogattunk a minap: nem sok időnk volt, s csak keveset láttam, de ez a kevés is rengeteg volt. Vrindávana egy gyönyörű, hatalmas erdő, Krisna legmeghittebb kedvteléseinek színtere, magyarázták útitársaim, de imitt-amott eltakarja a cementtörmelék, a kosz, a szegénység, s ha az ember az anyagi érzékelés szintjén szemlélődik, tekintete, akár egy horog, ezekbe a külsőleges dolgokba akad bele, ahelyett, hogy az igazi látványnak adná át magát.

Aztán a másik nagy élmény, Rádhá-kunda következett. Hétfőn reggel, egy gyönyörű, verőfényes napon elindultunk aranyló vizének hűs partjára. A "kunda" tavat jelent, s a falucska, amely, mint egy ikerdrágakőt öleli körbe a két tavat (a Rádhá-kundát és a Syáma-kundát), ugyancsak a szívében rejlő szent tó nevét viseli. Egy órás séta vezet Govardhanából idáig, s félúton található egy másik szent tavacska, a Kusum-sarovara is.

 

Az egyik templomban találkoztunk Sacinandana Mahárájával. Az Úr szent nevének fontosságáról beszélgettünk vele. Egy dalt is elénekelt, amely a szent névről szólt, s minden versszak után megállt és mondott valamit. Csak néhányan voltunk a szobában, de a szoba csöndje távoli hangokkal keveredett: az ablakokon beszűrődtek a Rádhá-kunda partjának nektári melódiái. Aztán arról kezdett beszélni, hogy nem elég gépiesen, mintegy a külső beszélőszervünkkel ismételgetni a Hare Krisna mantrát - a belsőnkkel, a szívünket odaadva kell mondani, s akkor Krisna egy szép napon majd feltárja Magát előttünk. Végül, néhány pillanatnyi mély hallgatás után, ezzel zárta a szavait: "A Szent Név a legfontosabb, minden a Szent Névből jön." Oly nagy hatással voltak rám ezek a pillanatok, hogy az egész napomat bearanyozták, s az aznapi történések is megerősítettek abban, hogy bizony tényleg: minden a Szent Névből jön.

Miközben hazafelé igyekeztem a Rádhá-kunda parti felejthetetlen órák után, oly jó volt japázni Mahárája szavaira emlékezve, s egyfolytában ez járt a fejemben: igen, minden a Szent Névből jön. Az út melletti gyerekek, a kedvesen mosolygó zarándokok valahogy egy csöppet sem tűntek idegennek, egy távoli, egzotikus ország kiismerhetetlen fiainak. Mintha mindenkiben ott lángolt volna az a bizonyosság, mely a világon mindenütt, a legijesztőbb busó-álarcok mögött is meglátja a mosolyt, ismeretlenben a rokont, idegenben a honfitársat: ugyanonnan jöttünk, ugyanoda igyekszünk valahányan. A szeretet is onnan, abból a világból - a lelki világból való.

Kedves Anyukám, mostanra már kialakult egy jó napirendem: korán (hét körül) fekszem, s ha csak tehetem, korán kelek. A hajnali órákban jobban fog az agyam, tanulgatok, írogatok, különös hangokkal teli mély csönd vesz körül. Hajnali négykor már javában zsong a környék: énekszó száll innen-onnan, imafoszlányokat hoz a szél.

Valahol egy lánykórus megfoghatatlan, titokzatos hangon Rádharáni (Krisna örök társa) nevét énekli. Mostanában hét körül vöröslik fel a nap, pont az ablakommal szemben, ahogy az íróasztalnál ülök, s fel-felpillantva végigkísérhetem felébredésének a lilából a vörösbe, a vörösből a sárgába átalakuló pályáját. Egy-két órányi hajnali munka után vizet melegítek a fürdéshez, s öt-hatra általában mindig megfürdök. Aztán tornázok, s vagy itt, vagy a templomi bhaktákkal reggeli énekkel és imával folytatom a napot.

Látod, kedves Anyukám, ilyen eseménydúsan telik itt az életem. De azért ne aggódj, tanulásra is jut idő bőven. Lassan zárom is soraimat, mert este van már, késő este, és a majmok is lefeküdtek már.

Szeretettel gondolok rád innen a távoli, s mégis oly közeli Govardhanából, e kedves szent hegyecske tövéből, akiről az hírlik, az ember minden vágyát teljesíti.

Haribol! Sok puszi,

Galó





 
 
 
 
 
  © Magyarorszagi Krisna-tudatu Hivok Kozossege
Web design by Web4Future