RSS

Srila Sivarama Maharája: Srila Prabhupáda és én
2007. január 14.


Lelki tanítómesteremmel először 1975. március 6-án találkoztam Dallasban, Texasban. Sríla Prabhupáda Dél-Amerikában tartózkodott és az Egyesült Államok déli részén utazgatott. Utazó könyvosztáson voltam egy sankirtana csapattal és elég messzire kerültünk Montrealtól, amely a központunk volt. Miközben az eredményeinket diktáltuk be a templomvezetőnek, megtudtuk, hogy Sríla Prabhupáda Atlantából Dallasba repül másnap és egy ideig ott tartózkodik. Azonnal nyugatnak indultunk azzal az elképzeléssel, hogy találkozunk Prabhupádával a repülőtéren. Mire odaértünk, mind Prabhupáda, mind a fogadó bhakták elmentek már. Csupán virágszirmok maradtak elszórva az egész repülőtéren. Szomorúan indultunk vissza a templomba, de mire odaértünk a guru-pujának volt és Sríla Prabhupáda épp akkor fejezte be a beszédét. Bementem a templomszobába és akkor láttam meg először a lelki tanítómesteremet.

Prabhupádát csaknem 5 éven keresztül csak fotókról láttam. A képei ott voltak az oltáron, a magazinokban, bekeretezve a templom falain és igazából mindenhol. De sosem láttam Őt személyesen. Az első benyomásom az volt: itt van ugyanaz a fotó, de most mozog. Olyan erős élmény volt látni megelevenedni azt a személyt, akinek a nem mozgó formáját csaknem egy fél évtizedig imádtam. A lecke hátralevő részében továbbra is ily módon láttam Prabhupádát. Aztán megértettem, hogy a lelki tanítómesterem nem különbözik a képétől.

Ez volt az első személyes kapcsolat Ő Isteni Kegyelmével. Noha már akkor két éve avatott bhakta voltam.

Kevés alkalommal találkoztam Vele a következő két évben. Mint ahogyan első találkozásunk előtt, a mai napig is a társulásom Prabhupádának inkább a vanijával volt, mint a vápujával. Ez Krsna elrendezése volt. Végül is a Caitanya Caritamrta azt mondja, hogy guru krsna prasáde páy, Krsna kegyéből kapja meg az ember a gurut. Krsna úgy intézte, hogy csak ennyi társuljak Sríla Prabhupádával. Tökéletes elrendezés volt. Láttam sok bhaktát, aki azután, hogy számtalan órát társultak Sríla Prabhupádával, titkára voltak, szakácsa vagy utaztak vele, feladták a szolgálatát és szakítottak a Krsna-tudat elveivel. Prabhupáda azt írta, hogy az embereknek vigyáznia kell, hogy ne társuljon túl közvetlenül a lelki tanítómesterével, különben közönséges embernek fogja látni. Krsna megvédett ettől.

Nem mondhatom, hogy világosan átgondoltam, hogy miért kell avatást kapnom Sríla Prabhupádától. A templomvezető azt mondta, hogy így kell tennem, s megírtam a levelet. Évekkel később, ahogy tudatosabb lettem arról, hogy mit jelent az, hogy tanítványnak lenni, megerősödött ez az avatás. Noha csaknem 30 év telt el azóta, hogy megismertem Sríla Prabhupádát, a kapcsolat folytatódik, kibontakozik és mélyül. Sríla Prabhupáda azt mondta, a kapcsolat a lelki tanítómester és a tanítvány között transzcendentális és misztikus. Emlékszem, 1970-ben egy rövidített változatát olvastam Sríla Prabhupáda Gítájának. Akkor átugrottam a magyarázatokat, mert úgy véltem, csupán félremagyarázásai Krsna szavainak. Azt gondoltam, miért kellene elfogadnom a Swámi magyarázatait, nekem meg van a saját magamé.

Egy kicsit később megvásároltam az első szett Krisna-könyvet és azt rendszeresen olvasni kezdtem. Idővel rájöttem, hogy a Krisna-tudatot Sríla Prabhupáda adja át és hogy szavai nem különböznek Sukadeva Gosvámiétól vagy az Úr Krsnáétól. Sríla Prabhupáda objektíven ismételte írásaiban az ácárják szavait. Egy nap buszon jöttem haza a templomból. Emlékszem, hogy álltam, és olvastam a Könnyű utazás más bolygókra című könyvet, amit éppen akkor vettem. Sríla Prabhupáda azt írta, hogy az embereknek el kell fogadnia egy lelki tanítómestert és felsorolta a lelki tanítómester tulajdonságait. Világosan emlékszem, ahogy kapaszkodtam a buszon egyik kezemmel, a másik kezemben a könyv volt és azon gondolkodtam, ki lehet az én gurum. Sríla Prabhupáda átlátszó közvetítő eszköz volt. Teljes és tökéletes tudást közvetített személyes változtatások nélkül. Tökéletesen fogadtam el az információt, amelyet a könyvekből kaptam, de mégsem tudtam felismerni, hogy szerzője az én igaz lelki vezetőm. Néhány hónapig tartott, amíg rájöttem, hogy Sríla Prabhupáda egy hiteles guru és néhány hónap kellett még ahhoz, hogy elfogadjam, hogy ő volt a lelki tanítómesterem.

A lakásom nappalijában volt egy oltár, ahol a felségemmel felajánlottuk minden ételünket. A bhakták megtanították nekünk, hogy felajánlásokat tegyünk és így egyszerű imádatot végezzünk. Sríla Prabhupáda képe ott volt a fő helyen az oltáron. Egy nap, nem éppen Krisna-tudatos állapotban bementem a nappaliba. Olyan érzésem lett, mintha valaki nézne engem. Nem volt ott senki. Aztán ránéztem az oltárra és láttam Sríla Prabhupádát, amint rám szögezi a tekintetét. Egyáltalán nem úgy festett, mint egy kép. Hanem inkább mintha egy személy lenne valóban ott. Nem nagyon foglalkoztam ezzel és átmentem a szoba másik részébe. Mégegyszer a képre néztem és úgy tűnt, Prabhupáda most meg ebbe az irányba nézne. Ekkor kezdtem egy kicsit kellemetlenül érezni magam és ide-oda járkáltam a szobában, hogy elkerülje Prabhupáda tekintetét. Akárhova mentem, úgy tűnt, hogy mindig éppen oda nézne. Azt a következtetést vontam le, hogy Sríla Prabhupáda tudatában van mindennek, amit teszek. Felajánlottam a hódolatomat és kirohantam a szobából.

Egy másik éjszaka volt az első álmom, melyben Sríla Prabhupáda megjelent. Régen volt már és nem emlékszem olyan nagyon, azóta már sok álmom volt Ő Isteni Kegyelmével és sokat le is írtam ezek közül. A fő része az álomnak az volt, hogy Sríla Prabhupáda egy kissé távolabb áll, integet nekem és a nevemen szólít. Előrefelé sétált és hívott, hogy kövessem őt. Sríla Prabhupáda azt akarta, hogy menjek vele. Felébredtem. Vajon mit akar? Hová menjek? A válaszok belülről jöttek. Krisnához, ki a máyából, az ISKCON-ba, a Krisna-tudatot terjeszteni.

Nyilvánvalóvá vált, hogy Sríla Prabhupáda kapcsolatot teremtett velem. Akár kész voltam erre, akár nem. Sríla Prabhupáda belépett az életembe és nem akart elmenni. Megtettem az első tudatos lépésemet a meghódolás felé ás úgy kezdtem Sríla Prabhupádára tekinteni, mint a lelki tanítómesteremre. 1975-ben Sríla Prabhupáda látogatást tett a Montreal templomban egy fél napra, útban India felé. Akkor is utazó sankírtanon voltam és egy másik államban kaptuk meg a hírt, egy nappal korábban. Csak ketten voltunk. Emlékszem, hogy vezettünk az autópályán és láttam, hogy a vezető fáradt és álmos. Megállás nélkül 70 mérföldes sebességgel száguldottunk el a települések mellett. Ezúttal nem akartunk elkésni. Egész éjjel ébren maradtam, hogy egy új vyásásanát építsek. A látogatás rövid volt. A repülőtéren az eltávozásnál minden bhakta csöndben ült Sríla Prabhupáda lábánál. Elég ostoba voltam ahhoz, hogy beszéljek a könyvosztás nehézségeiről Sríla Prabhupádának, aki türelmesen válaszolt, míg mindenki mérgesen nézett rám. Végül azt mondta, hogyha túl nehéz, akkor jöhetsz velem Indiába. Nem tudtam, mit válaszoljak. Sríla Prabhupáda személyesen hívott meg. Mit csinálnék én Indiában? Rám nézett.

Hogyha akarod elmegyek - mondtam ostobán. Hiba volt. Azonnal meg kellett volna ragadnom a lehetőséget és erős vágyat mutatnom. Mit szerettem volna csinálni? De kötelesség-központú voltam és másnap a GBC titkár megerősítette, hogy jobb, ha maradok és könyvet osztok. De azért kellett volna mennem.

A Krisna-tudathoz csatlakozni számomra, - mint sok más ember számára - egy nagy személyes áldozat volt. Elhagytam a feleségemet, a kutyámat és egy potenciális karriert. Magamra haragítottam a szüleimet és az ismerőseimet. Fellázadtam a feltételekhez kötött lét ellen ás háborút üzentem máyának. Nem tudtam Krsnáról, nem igen értettem a filozófiát és az életmód idegen volt számomra. De szilárd hitem volt Sríla Prabhupádában és követtem őt. Sríla Prabhupáda volt minden. Ő volt a lelki tanítómester, az ácárya, a felhatalmazott prédikáló, a pújári, a gyakorlott szakács, az apa, a barát ás az egyetlen közvetítő eszköz Krsnához. Minden, amit magam mögött hagytam, Benne nyertem vissza. Valójában Sríla Prabhupáda volt az életem. Aztán 1977-ben egyszer csak elment. Nem mondhatom, hogy Sríla Prabhupáda nem jelezte előre. Már 1966-ban azt mondta: "eljött az időm, öreg ember vagyok és minden pillanatban meghalhatok". De én, mint sokan mások, nem hittem, hogy Sríla Prabhupáda elmegy. Főleg nem tudtam felfogni azt sem, hogy éljek, nemhogy Krisna-tudatos legyek nélküle.

Chichagóban a templomszobában voltam és japáztam a múrtik előtt. A reggeli program után volt és aznap nem sankírtanoztam. Valaki lejött az emeletről és megkért, hogy menjek fel. Felmentem a templomvezető irodájába. Elmondta nekem, hogy jött egy telefonhívás. Beszélt nekem a telefonról, amelyen keresztül megkapta a híreket. Leültem egy székre. Azt hiszem, körülbelül 8 órán keresztül ültem ott. Sokkos állapotban voltam. Az elmémben megpróbáltam megérteni, hogy mit jelent az, hogy Sríla Prabhupáda elment. Hogy létezhet Krisna-tudat Sríla Prabhupáda nélkül? Hogy létezhet a világ Sríla Prabhupáda nélkül? Egyáltalán hogyan élhetek Sríla Prabhupáda jelenléte nélkül? Igaz, hogy társulásom Sríla Prabhupádával korlátolt volt, azonban mindig biztonságban éreztem magam, tudván, hogy valahol itt van a bolygón. Valahol, mint a legvégső autoritás, hogy megoldjon minden ellentmondást, valahol, ahová el tudok menni, hogyha szükségem van rá. De most hol volt ő? Csaknem húsz év múlt el azóta és rájöttem, hogy Sríla Prabhupáda az instukcióiban van, a könyveiben és a szívemben él. Fokozatosan megtanulom értékelni, hogy a váni örök kapcsolat és kényszerítve vagyok ezt elfogadni. Sríla Prabhuáda a Srímad Bhágavatamhoz írott ajánlásában azt írja: "Lelki tanítómesteremnek, Sríla Bhaktisiddhanta Sarasvatí Thákurának, aki örökké él isteni instrukcióin keresztül és a követők vele élnek." Hogyha örökké akarok élni Sríla Prabhupádával, akkor engedelmeskednek kell az utasításainak. Nem az én döntésem volt, hanem az Övé. Sríla Prabhupáda ha akart, maradhatott volna, de nem tette.

Azóta itt van a bhakták következő generációja és jönni fog még több a jövőben. Bhakták, akik sosem találkoztak Sríla Prabhupádával személyesen. Bhakták, akik nem mentek vele reggeli sétákra, nem ültek a leckéin és nem várták Prabhupáda megérkezését a repülőtéren. Mi marad nekik? Ahogy én és mások is folytathatják, azt, hogy ismerjék Sríla Prabhupádát és vele éljenek az által, hogy instrukcióit követik. Ebben az erőfeszítésben az embernek erősnek és intelligensnek kell lennie. Már most is vannak deviáns szekták, akik törekvésük során, hogy hallhatatlanná tegyék Prabhupádát, tanításai ellen tettek. Sríla Prabhupáda arra vágyott, hogy fenntartsuk az egységet és a parampará siddhantáját. Azt akarta, hogy a bhakták együtt prédikáljanak, hogy terjesszék a Krisna-tudatot az egész világon. Sríla Prabhupáda azt akarta, hogy a könyveket lefordítsák és osszák, templomokat akart és múrtikat, varnásramát, fesztiválokat és mindenek előtt tiszta bhaktákat. Követőinek Ő Isteni Kegyelme vágyait meg kell valósítaniuk Magyarországon. Oly módon, instrukcióin keresztül mi együtt fogunk vele élni.





 
 
 
 
 
  © Magyarorszagi Krisna-tudatu Hivok Kozossege
Web design by Web4Future