RSS

Az idő nekünk dolgozik?
2006. május 23.


Csodálkoznék, ha manapság bárkinek is jutna ideje arra, hogy elolvasson egy cikket arról, hogy mire van és mire nincs időnk. Ám örök optimizmusom mégis arra bátorít, hogy leírjam ezzel kapcsolatos gondolataimat (ha másnak nem, az esetleg ráérő utókornak).

A pillanat értéke

Közhelynek számít manapság, hogy az idő pénz. Ez a gondolat azonban nem a magánvállalkozások korában született, és nem csak a mi számunkra van gyakorlati jelentősége. A középkori India egyik, mind a mai napi köztiszteletnek örvendő bölcse, Canakya Pandita fogalmazta meg az alábbi sorokat:

"Egyetlen elvesztegetett másodpercet sem lehet visszavásárolni, még milliónyi aranytallérért sem. Mi nagyobb veszteséget lehet hát elképzelni, mint haszontalanul tölteni az időnket?"

Azt hiszem, ebben mindannyian egyetértünk Canakya Panditával. Többféle nézet képzelhető el azonban azzal kapcsolatban, hogy mit is tekinthetünk hasznosan, vagy haszontalanul eltöltött időnek. Mi jelent nyereséget, és mi számít veszteségnek a számunkra? Canakya, mint vaisnava (Krisna-hívő), nyilvánvalóan másképp gondolkodott erről, mint napjaink önmenedzselés-tanfolyamának előadói. Cikázó világunkban az tűnik ésszerűnek, hogy találjuk meg teendőnk között a sürgőseket és fontosakat, a kevésbé sürgőseket és kevésbé fontosakat, állítsuk ezeket sorrendbe, és szép akkurátusan pipáljuk ki a teendőket a fecnijeinken, a jegyzetfüzetünkben, a menedzsernaptárunkban, a kalkulátorunkban, vagy a laptopunkban (a megfelelő aláhúzandó).

A hatékony életvitelre buzdító könyvek (amelyeket szintén senkinek sincs ideje elolvasni) azt javasolják, hogy határozzuk meg életünk távlati céljait, mert ez alapján fogjuk tudni megállapítani, hogy mi az, ami valóban fontos a számunkra, és elősegíti céljaink megvalósulását. Ennek érdekében meg kell fogalmaznunk küldetési nyilatkozatunkat, amely letisztázza, hogy milyen szerepeink és céljaink vannak az életünkben, és hogy milyen értékrendet vallunk. Azt mondják, a sikeres életvezetés titka abban rejlik, hogy legelőször meghatározzuk a hosszú távú terveinket, és abból bontjuk le az éves, havi, heti, illetve napi teendőinket.

Azonban van valami kiábrándító abban, hogy minden ügyességünk és szervezőkészségünk ellenére, bármilyen gyorsasággal is pipáljuk ki családi, munkahelyi és egyéb teendőinket, egy napon a mi nevünk mellé is csak egy csinos kis pipa fog kerülni egy temetkezési vállalkozó noteszében. Az életünk célja valóban csak annyi lenne, hogy elvégezzük mindazokat a teendőinket, amelyek a munkánkhoz tartoznak, a munkánkért fizetést kapunk, aminek köszönhetően enni tudunk, az így felvett energiát pedig ismét teendőink szorgalmas elvégzésére fordítsuk? Azért dolgozzunk, hogy legyen mit ennünk, és együnk, hogy tovább tudjunk dolgozni? Valóban pusztán ennek a mókuskeréknek a pörgetése lenne a magasztos emberi élet küldetése?

A leghosszabb távú terv

Canakya Pandita egyetértett volna azzal, hogy először a távlati célunkat kell meghatároznunk - de ez a távlat túlnyúlt volna mindennapi gondolkodásunk korlátain. Ugyanis az első kérdés, amit feltett volna, az úgy szól, hogy - mit szeretnék elérni a halálom után - ? Ugyanis mint vérbeli hindu, a védikus írások követője, Canakya számára is tény volt, hogy létezésünk nem ér véget a test halálával, hanem mint szellemi természetű lelkek, örökké létezünk. Az értékes emberi életünk pedig arra szolgál, hogy segítsen bennünket egy magasabbrendű lelki helyzet elérésében, végsősoron abban, hogy visszatérjünk Istenhez. Ez az a cél, amely alapján Canakya, vagy bármelyik Krisna-hívő "lebontja" rövidebb távú teendőit. A védikus írások arra bátorítanak, hogy ne pazaroljuk az időnket olyan tevékenységekre, amelyek nem segítik elő távlati célunkat, az önmegvalósítást, vagy éppen hátráltatják azt. Egyszerű, tiszta életvitelt javasolnak, mentesen a kábító- és mámorítószerektől, az állatok és az emberek iránti erőszaktól, a mohóságtól és az irigységtől. Békés, nem túlhajszolt munkával is fenntarthatjuk magunkat, fennmaradt időnket pedig lelki tevékenységeknek szentelhetjük. Az egyik nagy tekintélyű indiai irat szerint minden napkelte és napnyugta csak kíméletlenül megrövidíti mindenki életét, kivéve azét, aki a lelki fejlődésére is időt szentel. Ugyanis az életünk során felhalmozott anyagi javainkat, kitüntetéseinket, lakásunkat, sőt emberi kapcsolatainkat is mind el kell hagynunk a végső pillanatban. Létezésünk azonban tovább folytatódik, és következő születésünkbe csupán egyetlen dolgot viszünk magunkkal: azt a lelki szintet, amelyet jelenlegi életünk során elértünk. Vagyis az egyetlen hosszú távon megtérülő befektetés az, amit a spirituális tisztulásunk érdekében teszünk. Csak így mondhatjuk, hogy az idő valóban nekünk dolgozik.

Ember, tervezz!

Persze nem könnyű egy, a miénkéhez hasonló "pörgős" civilizációban összeegyeztetni a mindennapi, gyakorlatias teendőket a lelki fejlődést célzó tevékenységekkel, például a Hare Krisna mantra (ima) ismétlésével, éneklésével, vagy a védikus írások olvasásával, ami a lelki felemelkedést szolgálja. Nem könnyű megtalálni a lelki és az anyagi tettek egyensúlyát, ugyanakkor azonban ez nem is lehetetlen feladat. Az egész csak megfelelő időbeosztás kérdése.

Például nekem hamarosan el kell mennem egy találkozóra, utána pedig egy gyűlésen leszek. Ezért ma nem tudom megírni a cikk befejezését, amelyben megvilágosító erejű, örökérvényű bölcsességeket fogok a tisztelt olvasók elé tárni. Szerencsére azonban a leadási határidőig - a hét végéig - még van három napom. Eközben be kell ugranom ugyan a könyvtárba, meghívtak vendégnek az egyik gimnázium szalagavató báljára is, ki kell hívnom egy vízszerelőt, és el kell intéznem egy-két csip-csup hivatali dolgot. Ezeket a dolgokat azonban jóelőre beütemezem, és máris láthatóvá válik, hova tudok beszúrni két félórácskát, amelyben el tudom készíteni az utolsó pár bekezdést. Most azonban el kell indulnom, mert késésben vagyok?

(Lapzártáig nem kaptuk meg a cikk befejezését. A témára még visszatérünk. - A szerk.)





 
 
 
 
 
  © Magyarorszagi Krisna-tudatu Hivok Kozossege
Web design by Web4Future